daoldin

Tavasz volt, a rovar- és bogárinváziónak, az adóbevallásnak, a lábgombásodásnak, a ruhák rövidülésének, a nagytakarításnak és a lomtalanításnak az időszaka. Szikkadt Tom szomszédságát is ellepték a megunt vagy tönkrement kacatok, limlomok, katracok, kütyük és mütyürök kupacai. Háromlábú asztalok, megunt vibrátorok, szomorú szemű, kibelezett plüssmacik, paranoiás tévék és divatjamúlt drogok, presztízsüket vesztett fehérneműk. Szikkadt Tomnak nem igazán akadt kidobnivaló holmija, ám ahogy jobban belegondolt, mégiscsak talált olyasmit, amitől szívesen megszabadulna.

Ott van például az a kínzón visszatérő álom, amikor álló nap egy légkondi nélküli szűk, ablaktalan irodában elefántokat pedikűröz, otthon pedig egy puffadt és gonosz feleség várja és három kétségbeejtően hülye gyerek (két fiú, egy lány), valamint egy rugdalózóba bujtatott követelődző tatu. A rémálom hetente, havonta szokta meglátogatni. Ilyenkor izzadságtól csatakosan, teli torokból üvöltve szokott felriadni és csak akkor nyugszik meg, amikor már megbizonyosodott róla, hogy egy bajszos nőszemély sem horkol mellette, virágmintás otthonkában. Kinek kell egy ilyen hajmeresztő álom? Püff, szemétre vele.

Szívesen elhagyta volna azon rossz szokását is, hogy minduntalan a lehető legcsúnyábban néz az övtáskát és szandált zoknival viselő idős bácsikra. Meg azt, amikor rosszallóan cicceg a pirospozsgás, integető kisdedekre. Püff, el velük.

Úgy döntött, hogy arra a kínos emlékre sincs szüksége, ami még tinédzserkorában esett meg vele. Még kezdőnek számított a galambvadászatban, így nem volt tisztában néhány alapvető szabállyal. Például azzal sem, hogy „a jó galambvadász lesvetéskor soha, de soha nem álcázza magát köztéri szobornak”, mert a galambok úgy reagálnak rá, ahogy a köztéri szobrokra szoktak általában. Szikkadt Tom még ma is beleremeg a cikis emlékbe. Püff, kihajítni.

Nomeg ott van annak a lánynak a kínzó emléke. Szikkadt Tom már felejtene, de nem megy, az az arc, az az illat még mindig kísérti, mint skót kastélyokat a lánccsörgető, huhogó holtak. Ja, és volt a bal lábán egy makacs, Donald-kacsa formájú tyúkszem, attól is örömmel megválna. Püff, püff.

Mindezeket szépen összegyűjtötte, és levitte a többi ócskaság mellé. Utána teljesen feldobott volt, egészen estig, amikor elfogta valami különös nyugtalanság. Tipródott, vakaródzott, aztán feladta. Lelopózott a kacathalomhoz és gondosan összegyűjtött minden rossz szokást, rémálmot és kínos emléket, sőt még a Donald-kacsa alakú tyúkszemet is. És ráadásnak magához vette a szomorú tekintetű, kibelezett plüssmackót. Olyan elveszettnek tűnt.