daoldin

Amúgy Szent Patrik napja van. Réges-régen ezen a napon hunyt el Írország védőszentje, aki állítólag kiűzte a szigetről az összes kígyót, és tett még számos csudát. Először még rabszolgaként került Írországba, majd megszökött, és "bosszúból" jól megkeresztelte az összes pogány írt.

Az évnek ezen a napján a világ dominánsan írek lakta szegletében, azaz főként Észak-Írországban, Írországban, Montserratban és Newfoundland és Labrador kanadai tartományban, valamint Kanada többi részén, az Egyesült Királyságban, Ausztráliában, Új-Zélandon, az Egyesült Államokban, de még Argentinában, és állítólag az Alfa Centauri egy eldugott szegletében is elszabadul a zöld pokol.

Tessék sört inni, zöldet viselni, de leprechaunnak öltözni már túlzás.

Beannachtaí na Féile Pádraig oraibh!

Az expresszós, előbb (vasárnapi) Rock 5 óra körül, majd (keddi) Roxynpad elnevezésű hajcihő eddig kimaradt az életemből. Ronda, kiégett krapek vagyok, nem lelkesedek már. Aztán rá kellett jönnöm, hogy mégis.

Néha elkap ez a csömör, amikor nem dob fel semmilyen zene, legyen az bármilyen izgalmas, vadiúj, korszakalkotó, vagy agyament. Zenepunnyadtság.

Az embernek ilyenkor nincs kedve zenét hallgatni, de egyáltalán. A fülhallgató zsinórja elhagyatottan gubancolódik egyre jobban össze a táskában, és a hangszórókból is csak játékeffektek puttyognak. Az ember ilyenkor ernyedten hever a tévé előtt és Comedy Centralt bámul (amin ugyan olykor együtt énekli Sarah Silvermannal, hogy "if i find a stick i'll put it in your momma's butt", de aztán elszégyelli magát), és unottan zümmög valami régi slágert.

Azt hittem ilyenkor előre kell menekülni, alig kétnapos, kezdő bandákat felkutatni, hátha. Ám ma munka közben rábukkantam egy gyöngyszemre, ami aztán loopban járta a hallójárataimat.

Az új gyógyszer tehát az eltompult érzékek felpezsdítésére, ha visszautazunk a múltba. Kezdve Marvin Gaye munkásságával. És máris elfogott a tettvágy, hogy kigubancoljam a fülhallgató zsinórját.

Megnéztem az Avatar című filmet. Ugyan a bemutatók alapján egy Walt Disney-filmnek tűnt, de haver annyira lelkesedett (James Cameron hűűű), hogy adtam egy sanszot.

Sajnos az előzetes várakozásokat hozta: színes, szagos mese nagyobbacska gyerekeknek.

A látvány odabasz, ez tény (valószínűleg 3D-ben jobban ütne, de a fővároson kívül csak ez jut a népnek), az idegen bolygót frankón összerakták, és kábé ennyi a pozitívum, amit el lehet mondani a filmről.

Lecsupaszított, sablonos karakterek, a sztori meg egy indiános-cowboyos ellentét (a Farkasokkal táncoló passzol leginkább), az eredetiség, és az izgalmas fordulatok abszolút hiányával, nyakon öntve tonnányi Greenpeace propagandával.

"Hippik!" - kiáltaná Cartman, és popcornnal hajigálná a vásznat, én inkább megpróbáltam túllépni a rengeteg klisén, és élvezni a filmet. Nehezen ment.

A jó dolgok a hóeséssel jönnek.

Bekerültünk a fősodorba, kérem szépen, immár nekünk is van iskolai lövöldözésünk. Nem is értem enélkül hogy engedhettek be minket az eu-ba. Mehet majd a vita a fegyvertartásról és a fegyverbuzikról, iskolai pszichológusról és iskolák elé állított biztonságiakról, a média hatásáról, nem beszélve a gazdasági válságról, ismét felemlegetik a romavadász nehézfiúkat, és így tovább.

Szevasz 2009, a krimi éve.

A videó nem valami friss, de csak most fedeztem fel, és nem mehetek el zsenialitása mellett. A legszebb a vége, ahogy Jack White golyófurdalta testén átsüt a külváros felett lemenő nap fénye.

Ha jól számolom ez öt hónap kuss volt. Pedig történt ezalatt több dolog is, ami talán ide kívánkozott volna (többek közt az Utcazene-krízis sem minősült krízisnek), valamiért mégse. Lustaság, görcs, punnyadtság, égitestek baljós együttállása? Tudja franc, nem érdemes boncolni. Még egy próbát teszünk.

ha ez nem egy troll műve, aki álnéven rémhírterjeszt, akkor pocsék értesülések terjengenek a fesztiválról.
az expresszó honlapján ugyanis ez olvasható:
"murak - Nem lesznek nagy zenekarok, mert nem lesznek nagy színpadok sem. Utcazenészek lesznek, és kis színpadok. Tegnap lemondtunk minden nagy fellépőt. Nem véletlen nem közöljük mi lesz, még nem tudjuk mennyi a pénz, amiből gazdálkodhatunk."

kissé elmerengve a szitun persze ez nem annyira nagy gáz, mint elsőre tűnik. de hosszabb értekezés előtt inkább alszom egyet.

Már csak kábé két hónap van Veszprém kedvenc fesztiváljának startolásáig, ezért egyre többen nyaggatják a szervezőket a külföldi fellépők neveiért, akik viszont - érthető okokból - csak óvatosan adagolják az infókat. Közepes google fu képességgel azonban könnyen kibogarászható néhány zenekar, annál is inkább, mert nagy az átfedés az áprilisban lezajlott PEN fellépőivel.

Az ilyen-olyan függőségeim közt most akadt egy újabb, ami miatt majdnem csírájába döglött ez a blog. Csúnya, rossz, ingyenes mmorpg.

A függőséget kezelem (nem egy ördöngösség, ha az ember már kezdi unni szenvedélye tárgyát), és megpróbálok új életet lehelni.

A Bauchklangról nem tudok ajnározás nélkül mesélni. Ők azok, akik egyetlen mikrofonnal, némi erősítéssel, és pusztán a szájukkal (minden pornóasszoszicáció nélkül) képesek varázslatot művelni. A varázslat kifejezés nem túlzás - mintha bűvészek állnának a színpadon: előhúzzák a nyulat a kalapból, félbevágják a szőke segédcsajt, galambot rántanak elő az ingujjból, mégsem érted hogyan, pedig tisztán látod a kezüket, ez nem lehet trükk, ez bizony varázslat. A különbség köztük és Rodolfó, valamint az összes illuzionista között, hogy ők tényleg nem csalnak. Nincs tükör és füst, nincs csapóajtó, nem bújik meg zenekar a háttérben, playbackről szó sem lehet - csak Hang.
Öt osztrák srác, akik hangszerek nélkül is felérnek egy zenekarral.
A basszus olyan mély, hogy úgy érzed, csörög a zsebedben a cigisdoboz, mint a rezgőre állított telefon; a hajad szála is beleremeg a zenébe, a ritmus ott lüktet a bőröd alatt, vagy ahogy a flyeren szerepel: like samplers of blood and flesh.

Tavasz volt, a rovar- és bogárinváziónak, az adóbevallásnak, a lábgombásodásnak, a ruhák rövidülésének, a nagytakarításnak és a lomtalanításnak az időszaka. Szikkadt Tom szomszédságát is ellepték a megunt vagy tönkrement kacatok, limlomok, katracok, kütyük és mütyürök kupacai. Háromlábú asztalok, megunt vibrátorok, szomorú szemű, kibelezett plüssmacik, paranoiás tévék és divatjamúlt drogok, presztízsüket vesztett fehérneműk. Szikkadt Tomnak nem igazán akadt kidobnivaló holmija, ám ahogy jobban belegondolt, mégiscsak talált olyasmit, amitől szívesen megszabadulna.

Első blog, első poszt, első fejtörés, mit is írjak, ami régen rossz, gondolhatnánk, de inkább halk zokogás kiséretében elpuffogtatom az ilyenkor kötelező köröket, aztán majd meglátjuk.

Várhatóan lesz néhány sztori egy panelkobold mindennapjairól, várhatóan a dizájn is változni fog, amint rájövök mi birizgálja a blogmotor lelkét (hej, de régen volt, amikor html huncutságokkal foglalkoztam), biztos akad majd ilyen-olyan ajánló (fültisztító pálcikától zenén, filmen át kispárnáig), és minden bizonnyal lesz sok üresjárat, nyafogás, anyázás, szorongás és halleluja. Nosza.