daoldin

Az expresszós, előbb (vasárnapi) Rock 5 óra körül, majd (keddi) Roxynpad elnevezésű hajcihő eddig kimaradt az életemből. Ronda, kiégett krapek vagyok, nem lelkesedek már. Aztán rá kellett jönnöm, hogy mégis.


Az utóbbi hetekben többször is szóba került a rendezvény, gondoltam adok egy sanszot. Még az sem rettentett meg, hogy a legközelebbi alkalommal (ez volt tegnap) jobbára punk-bandák maszatolására sörözhetek. Na jó, ez nem igaz, valójában volt bennem egy jó adag félsz, lelki szemeim előtt a műfaj legrosszabb kliséi sorakoztak, kannás bortól üvöltve hányó kiscsávókkal, és pocsékul előadott Prosectura dalokkal.

Betérve az Expresszóba, az első zenekar hangolását figyelve még semmi nem győzött meg mindezek ellenkezőjéről. Csoportba verődött, vagy szégyenlősen tébláboló, hajukat birizgáló tinilányok, sminkjüket igazgató és egymást fényképező emós osztag a fiúvécében, meg a többi lehangoló kellék.

A Frozen Chicken (merthogy ők voltak az első fellépők) kezdeti dalai sem töltöttek el túl sok bizakodással: javarészt feldolgozások (Green Dayre, Smash Mouthra emlékszem, később Tankcsapda, és társai), csúszkáló ritmus, affektálva éneklő csávó (a basszusgitáros sokkal természetesebben énekelt), ehh.

Aztán a koncertjük közepe táján elkezdtek magukra találni. Nem csúsztak szét, az énekes is kezdett jófej lenni, elhagyta a modorosságot, ráadásként pedig a zenéjükben is egyre több ötlet és fantázia akadt, nem csak csiszatolás. A Maroon 5 feldolgozás vicces volt, a szájharmonika felbukkanásának örültem, a Petőfi Sándor: Szeptember végén/Tigris (Eddy Grant): Gimme Hope Jo'anna egybemosásával pedig megvettek kilóra. Több ilyet.

Következett a Redrum, akik javarészt "saját" számokat játszottak, de úgy érzem, nem elég az idézőjel, muszáj, hogy lásd, ahogy mindezt az ujjaimmal mutatom is, és szótagolok, mert ezek annyira saját számok, mint ahogy a Zsiguli volt eredeti innováció.

Pozitívum persze itt is akadt, ők összeszokottabban, lazábban, görcs nélkül játszottak, volt egy-két jó kiállásuk, és láthatóan a bebaszva zenélést is rutinból űzik (lásd még gizsgutyás akcentus), ami ennél a műfajnál nem utolsó szempont.

Tanulság persze akad, miszerint legközelebb is el kell mennem, mert akadnak itt gyöngyszemek, és minden amatőrség és csetlés-botlás ellenére is jó volt nézni a lelkes srácokat. És persze ne feledjük el a címnek adott Ludditák idézetet, sőt.

Jokesznek és Muraknak pedig egy hatalmas riszpekt, hogy lehetővé teszi mindezt, és teret ad a kezdő zenekaroknak. De tényleg.