Néha elkap ez a csömör, amikor nem dob fel semmilyen zene, legyen az bármilyen izgalmas, vadiúj, korszakalkotó, vagy agyament. Zenepunnyadtság.
Az embernek ilyenkor nincs kedve zenét hallgatni, de egyáltalán. A fülhallgató zsinórja elhagyatottan gubancolódik egyre jobban össze a táskában, és a hangszórókból is csak játékeffektek puttyognak. Az ember ilyenkor ernyedten hever a tévé előtt és Comedy Centralt bámul (amin ugyan olykor együtt énekli Sarah Silvermannal, hogy "if i find a stick i'll put it in your momma's butt", de aztán elszégyelli magát), és unottan zümmög valami régi slágert.
Azt hittem ilyenkor előre kell menekülni, alig kétnapos, kezdő bandákat felkutatni, hátha. Ám ma munka közben rábukkantam egy gyöngyszemre, ami aztán loopban járta a hallójárataimat.
Az új gyógyszer tehát az eltompult érzékek felpezsdítésére, ha visszautazunk a múltba. Kezdve Marvin Gaye munkásságával. És máris elfogott a tettvágy, hogy kigubancoljam a fülhallgató zsinórját.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Pixiepie 2010.02.11. 10:02:13
daoldin 2010.02.11. 12:36:22
wolferl 2010.02.12. 01:01:55