Néha elkap ez a csömör, amikor nem dob fel semmilyen zene, legyen az bármilyen izgalmas, vadiúj, korszakalkotó, vagy agyament. Zenepunnyadtság.

Az embernek ilyenkor nincs kedve zenét hallgatni, de egyáltalán. A fülhallgató zsinórja elhagyatottan gubancolódik egyre jobban össze a táskában, és a hangszórókból is csak játékeffektek puttyognak. Az ember ilyenkor ernyedten hever a tévé előtt és Comedy Centralt bámul (amin ugyan olykor együtt énekli Sarah Silvermannal, hogy "if i find a stick i'll put it in your momma's butt", de aztán elszégyelli magát), és unottan zümmög valami régi slágert.

Azt hittem ilyenkor előre kell menekülni, alig kétnapos, kezdő bandákat felkutatni, hátha. Ám ma munka közben rábukkantam egy gyöngyszemre, ami aztán loopban járta a hallójárataimat.

Az új gyógyszer tehát az eltompult érzékek felpezsdítésére, ha visszautazunk a múltba. Kezdve Marvin Gaye munkásságával. És máris elfogott a tettvágy, hogy kigubancoljam a fülhallgató zsinórját.